All articles
-
Divatcégek a mérlegen: divatdiktátorok, zöldrefestők és sereghajtók
2013. november 7. – A Greenpeace vizsgálatai során többek között Magyarországon forgalmazott ruhákban is kimutatott káros, például hormonrendszert károsító vegyi anyagokat (i), és többször is bebizonyította, hogy a ruhagyártó cégek tevékenysége világszerte súlyos vízszennyezésekhez járul hozzá (ii). A Greenpeace „Detox” kampányának hatására már 17 vezető ruházati világcég kötelezte el magát a ruhagyártás méregtelenítése mellett. A…
-
Ne hagyjuk, hogy az EU ránk kényszerítse az újabb génmódosított kukoricát!
A Magyar Természetvédők Szövetsége és a Greenpeace Magyarország közös sajtóközleménye Brüsszel–Budapest, 2013. november 6. – Az Európai Bizottság mai ülésén zöld utat adott a Pioneer által kifejlesztett, 1507 néven ismert génmódosított kukorica termesztésének. A Bizottság javaslatáról a tagállamok miniszterei dönthetnek a Környezetvédelmi Tanács következő, december 13-i ülésén. A Greenpeace és a Magyar Természetvédők Szövetsége arra…
-
Fokozódik a kishantosi botrány a Greenpeace szerint
Budapest, 2013. november 4. – A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) a mai napon úgy adta át a területeket az új bérlőknek, hogy a hivatalos átadás-átvétel a Kishantosi Vidékfejlesztési Központtal nem történt meg. A hivatal képviselői a mező szélén állva, sietve írták alá az új bérlőkkel a papírokat. A Greenpeace követeli az érvénytelen pályázatok és az…
-
Új GM-növény termesztését engedélyezné az Európai Bizottság – a biztonságra vonatkozó vizsgálatok súlyos hiányosságai ellenére
Brüsszel–Budapest, 2013. október 31. – Sajtóhírek szerint egy új génmódosított növény kaphat köztermesztési engedélyt az Európai Bizottságtól annak ellenére, hogy európai kutatók szerint kockázatot jelent egyes beporzókra, továbbá a biztonságra vonatkozó vizsgálatok is nagymértékben hiányosak. [1] Az EU-biztosok azt remélik, hogy már a november 6-i találkozón sikerül zöld utat adni a Pioneer által kifejlesztett, 1507…
-
Magyar művészek is kiálltak a Greenpeace-aktivistákért
Für Anikó, Hajós András, Kulka János és Réz András is kiáll azok mellett a Greenpeace-aktivisták mellett, akiket jelenleg egy oroszországi börtönben tartanak fogva, miután békésen tiltakoztak az északi-sarkvidéki kőolaj-kitermelés ellen. A négy művész aláírta azt az Orosz Nagykövetségnek címzett levelet is, amelyben a zöld szervezet az aktivistái szabadon engedését követeli.
-
Símaszkos emberek törtek be az oroszországi Greenpeace-iroda udvarába
Budapest, 2013. október 18. – Tegnap éjjel Murmanszkban – ahol a 30 Greenpeace-aktivistát fogva tartják – betörtek a Greenpeace-iroda udvarára, és ellopták azt a ketrecet, amely az ottani szolidaritási tüntetés kelléke lett volna. A „sarkvidéki harmincak” 30. napjukat töltik börtönben Oroszországban. Ma 36 ország 100 helyszínén közel tízezer ember követeli az azonnali szabadon engedésüket.
-
Tizenegy Nobel-békedíjas írt Putyin elnöknek a Greenpeace-ügy kapcsán
Amszterdam–Budapest, 2013. október 17. – Tizenegy Nobel-békedíjas, köztük Desmond Tutu érsek írt közös levelet Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, melyben támogatásukat fejezték ki a 28 Greenpeace-aktivista, egy szabadúszó fotóriporter és az operatőr iránt, akik jelenleg börtönben ülnek, miközben kalózkodás vádjával nyomozás folyik ellenük. Tegnap Angela Merkel német kancellár is kiállt az Oroszországban fogva tartott sarkvidéki harmincak…
-
Bevetésen a Greenpeace Kishantosért
A Greenpeace Magyarország egy gigantikus méretű „SAVE KISHANTOS” feliratot készített a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ földjén. Az 500 x 150 méteres felirattal a szervezet a földek elvesztésének súlyos veszélyeire hívja fel a figyelmet.
-
A Greenpeace-aktivisták szabadon engedéséért tüntettek ma délután a világ 50 országában
2013. október 5. Több tízezren tüntettek ma a világ 50 országának 140 nagyvárosában – köztük Budapesten is – a Greenpeace-aktivisták szabadon engedéséért. A világméretű demonstrációsorozatot számos nemzetközi szervezet támogatta, úgymint az Amnesty International, a WWF és a Föld Barátai.
-
A Greenpeace Magyarországon is cselekvésre szólítja fel a döntéshozókat a klímaváltozás megfékezése érdekében
Budapest, 2013. október 1. – „Magyarország kormányának is haladéktalanul cselekednie kell a klímaváltozás lassításáért” – közölte a Greenpeace Magyarország ma délelőtt az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságának ülésén, ahol szakértők a hazai legsürgetőbb klímapolitikai tennivalókat értékelték az újonnan kiadott IPCC-jelentés (1) tükrében.