A természetpusztítás mértéke ma már a világ gazdasági folyamatait is veszélyezteti: nem csak a biológusok, természettudósok, környezetvédők kongatják a vészharangot, hanem a közgazdászok is figyelmeztetnek, hogy az emberiség a vesztébe rohan. „A természet mostanáig vakfolt volt a közgazdaságtanban, de ma már nem engedhetjük meg magunknak, hogy hiányozzon az államok gazdaságpolitikai döntéseiből.” – jelentette ki a Cambridge-i Egyetem elismert közgazdász professzora, Sir Partha Dasgupta a Biodiverzitás közgazdaságtana című tanulmányában.
A hatszáz oldalas átfogó jelentés tele van riasztó statisztikákkal, amelyek közül talán az a legfélelmetesebb, hogy alig több mint két évtized alatt, 1992 és 2014 között 40%-kal csökkent az egy főre jutó természeti tőkeállomány. Ez a víz, amit megihatunk, a tiszta levegő, amit belélegezhetünk, a talaj, ami élelmet terem számunkra, és minden élőlény, állat és növény, amelyen osztozik az emberiség.
Azok a vállalatok, amelyek annyira szűk látókörűek, hogy nem fogják fel ennek a ténynek a jelentőségét, és továbbra is csak a gépek, az informatikai rendszerek, az épületek vagy a munkaerő fejlesztésére koncentrálnak, de nem fektetnek be a természeti erőforrások védelmébe, azok hamarosan el fognak tűnni az üzleti életből.
A globális gazdaság GDP-ben mérve ma 14-szer nagyobb, mint 1950-ben volt. A jólét hatalmas mértékben nőtt, de ennek a növekedésnek nagy ára volt: a fajok kihalása, a vadon élő fajok, a tengeri halállományok végzetes kimerítése, az őserdők kiirtása és a korallzátonyok megsemmisítése. Ha a jelenlegi fogyasztási trendek fennmaradnak, akkor 1,6-szor nagyobb Földre lenne szükségünk, mint amekkora a bolygónk tényleges mérete.
Mostanra a közgazdászok számára is egyértelművé vált, hogy az emberiség túlélése és hosszú távú jóléte a minket körülvevő természettől függ. Annak, hogy ennyire rosszul kezeljük természeti kincseinket, mélyen gyökerező okai vannak: valójában egy széles körben elterjedt intézményi, hatalomgyakorlási és szabályozási problémával állunk szemben. A kormányok ugyanis messze nagyobb mértékben támogatják a természetet pusztító tevékenységeket, mint a környezetkímélő alternatív technológiákat. Visszafogott becslések szerint is, a különböző negatív gazdasági folyamatok támogatására évi 4-6 trillió dollárt költenek világszerte. Hiányzik egy átfogó és mindenre kiterjedő egyezség a gazdasági és politikai szereplők között arról, hogy hogyan védjük meg jobban a természeti javainkat.
A megoldás felé vezető út egy egyszerű alapigazság megértésével és elfogadásával kezdődik: az ökoszisztéma integráns része kell hogy legyen a világgazdaságnak. Nem használhatjuk eszközként, és nem zsákmányolhatjuk ki korlátlanul. Meg kell változtatnunk a gondolkodásmódunkat, a tetteinket és azt is, hogy hogyan mérjük a sikert.
A tanulmány szerint egy új, környezetvédelmi „Marshall-tervre” van szükség, melyet három fő területre lehet osztani.
1. Biztosítanunk kell, hogy a fogyasztás mértéke ne haladja meg a természeti erőforrások által nyújtott lehetőségeket; törekednünk kell a meglévő természeti erőforrások védelmére, növelésére.
A biodiverzitás csökkenésének fő oka jelenleg az élelmiszertermelés, és a világ népességének további növekedésével ez a probléma a jövőben csak súlyosbodni fog. A fenntartható mezőgazdaságra történő átállás, az ökológiai szemléletű gazdálkodás és az ilyen irányú technológiai fejlesztések csökkenthetik a természetpusztítást és a klímaváltozást okozó gázok kibocsátását.
Az energiaéhség szintén olyasmi, ami nagyban hozzájárul a klímaváltozáshoz és a biológiai sokféleség csökkenéséhez, ezért az energiarendszerek szénmentesítése is létfontosságú lépés.
A természet védelme érdekében gondosan megválasztott új szabályzókat és ösztönzőrendszereket kellene bevezetni, amelyek megdrágítanák a környezetszennyező termékeket, és így jó irányba változtatnák meg a fogyasztói szokásokat. Mindez erősítheti és elősegítheti az újrahasznosítást, az újrafelhasználást, a javaink igazságosabb elosztását és egymással történő megosztását, és előtérbe helyezheti a környezetvédelmi szempontokat a teljes globális ellátási láncban.
A nők pénzügyi világban betöltött szerepének erősítése, az információhoz való hozzáférés és az oktatás színvonalának javítása, a közösségi alapú családtervezési programok elterjedése is kedvező szemléletváltást és demográfiai fordulatot hozhat. Az ilyen irányú törekvésekre nemigen jutott eddig pénz, de ideje ezen változtatni!
Összességében elmondható, hogy sokkal kifizetődőbb lenne a természetet jelenlegi állapotában megóvni a fenti reformok segítségével, mint egy későbbi, már leromlott állapotot a mostani szintre visszaállítani. Mindezek miatt meg kell erősíteni a természetvédelmi területek védelmét és növelni kell a kiterjedésüket. Ha megtesszük ezeket a lépéseket, az további gazdasági hasznokkal is jár, például új munkahelyeket teremt és csökkenti a szegények számát a világban.
2. Meg kell változtatnunk a gazdasági teljesítményünk mérőszámait! A GDP önmagában nem alkalmas arra, hogy figyelembe vegye a természetpusztítást.
Olyan módszertanra lenne szükség, amely a gazdasági tényezők mellett a természeti erőforrások aktuális értékével is számol. Egy olyan új, nemzetgazdasági szintű mérőrendszert kell kidolgozni, amely a fent említett természeti értékeket is magában foglalja.
3. Át kell alakítanunk az intézményi és a gazdasági rendszereinket, különös tekintettel a pénzügyi és oktatási rendszerekre.
Olyan pénzügyi rendszerre van szükségünk, amely a magán és állami befektetéseket a fenntartható és természetbarát gyártási technológiák felé irányítja. Mindehhez elengedhetetlen, hogy egy olyan nemzetközi minőségbiztosítási rendszert dolgozzunk ki, amely segít a gazdasági és pénzügyi intézményeknek abban, hogy a döntéseiknél messzemenően figyelembe vegyék az élővilág szempontjait is. Látniuk kell, hogy a döntéseik és a tetteik milyen változásokat okoznak a természeti tőkében.
A fenntartható természethasználat kulcsa azonban rajtunk, embereken múlik a leginkább. Sajnos a napjainkban bekövetkező társadalmi változások, mint például a növekvő urbanizáció, eltávolítják az egyént a természettől. Azok a kezdeményezések, amelyek az ember és természet kapcsolatának elmélyítését szolgálják nemcsak az általános egészség és a jólét növekedését segítik elő, hanem támogatják a közösségeket abban is, hogy megfelelő döntéseket hozzanak és együtt követeljék a döntéshozóktól a szükséges változásokat.
Alapvető követelmény, hogy a természet szeretetét be kell építeni az oktatásba. A jól megtervezett környezetvédelmi oktatási programoknak tartós hatásuk van, segítenek a helyi problémák megoldásában, hozzájárulnak ahhoz, hogy a tudományos társadalom és civil közösségek hatékonyan működjenek együtt. Ez a nagymértékű változás igenis lehetséges, és egyben az emberiség alapvető érdeke is.