Rájárt a rúd május végén a világ nagy olajcégeire, a Shell, az Chevron és az Exxon Mobil egymás után kapták a pofonokat: kit a részvényesek, kit a bíróság kötelezett arra, hogy érdemben kezdjék el csökkenteni az éghajlatromboló kibocsátásaikat. Az események felcsillantották azt a reményt, hogy az iparág szükségszerű átalakulásával hamarosan egyre több, most még erősen környezetszennyező cég lesz kénytelen beállni a sorba, és mihamarabb jelentős zöldítésbe kezdeni. A fejlemények a hazai legnagyobb szén-dioxid-kibocsátók, a MOL és a Mátrai Erőmű számára is egyértelmű figyelmeztetést kell jelentsenek: a váltás nem halogatható már sokáig.
A fosszilis energiahordozók kitermelésével dollármilliárdokat kereső környezetszennyező multik kapcsán világos, hogy erőteljes gazdasági, társadalmi, politikai és jogi nyomásgyakorlás nélkül működésüket és üzletpolitikájukat nem fogják gyökeresen megváltoztatni. Bár kétségtelenül igaz, hogy bolygónk állapota és az emberiség érdeke előbbre való, mint néhány vállalaté, amelyeknek tulajdonosai és vezetői milliárdokat tesznek zsebre a környezet pusztítása árán, de az elvi igazságon túl a cégeket a megfelelő irányba terelő pénzügyi ösztönzők sokat segíthetnek.
Bírósági ítélet született a Shell ellen
A brit-holland multinacionális olajcég évtizedek óta hatalmas, a környezet kizsákmányolásából származó nyereséggel működik. Hosszan lehetne sorolni az ezt bemutató példákat a vállalat történetéből anélkül, hogy bárki is felkapná a fejét vagy megrökönyödne. Annál inkább megdöbbenhettek a Shell vezetői, amikor egy esős május végi délutánon a hágai kerületi bíróság súlyos ítéletet szabott ki a cégbirodalom anyavállalatára, a Royal Dutch Shellre. Az ítélet értelmében a cégnek felelősséget kell vállalnia tetteiért, a klímaváltozásban játszott szerepéért. A pert a Föld Barátai (Friends of the Earth) nevű zöld szervezet indította, a Greenpeace-szel és további öt civil szervezettel közösen, mintegy 17 ezer felperes nevében.
A bíróság kimondta, hogy a fosszilis üzemanyagok kitermelését mindannyiunk érdekében erőteljesen csökkenteni kell. Az ítélet a konkrétumok szintjén is nagyon messzire ment: elrendelte, hogy a Shell-csoport globális tevékenységének szén-dioxid-kibocsátását 2030-ig 45%-kal csökkentse a 2019-es szinthez képest. De nemcsak a kőolaj és a földgáz kitermeléséből keletkező kibocsátásokat kell csökkentenie, hanem a beszállítói és a végfelhasználók, illetve az ügyfelek kibocsátását is hasonló mértékben kell csökkenteni. Azaz a bíróság kimondta, hogy a cégcsoport jogi felelősséggel tartozik a termékei (azaz pl. az autókban használt benzin és gázolaj) elégetéséből származó kibocsátásokért is, nemcsak a kitermelésük során és az előállításukból származókért.
A döntés történelmi: ez az első alkalom, amikor bíróság mondta ki, hogy egy vállalatnak a párizsi klímamegállapodással összhangban csökkentenie kell a kibocsátásait, és ugyancsak ez az első alkalom, hogy nemzetközi emberi jogi normákra hivatkozik egy ítélet akkor, amikor egy vállalat számára kötelező érvényű kibocsátás-csökkentési kötelezettséget ír elő.
A bíróság precedenst teremtett azáltal is, hogy elutasította az üzleti modell igazolására használt leggyakoribb olajipari érveket. Nem győzte meg a Shell állítása, miszerint az emisszió csökkentése értelmetlen, mert így a versenytársai majd több kőolajat és gázt termelnek ki és értékesítenek, így az emisszió végeredményben nem csökken. A bíróság szerint a fosszilis tüzelőanyagok előállításának korlátozása valóban csökkenti a kibocsátásokat. És ha be is igazolódna a Shell állítása, az még nem mentesíti a vállalatot az alól a kötelezettség alól, hogy csökkentse a saját károsanyag-kibocsátását.
A Shell azon érvét pedig, hogy nem tesz mást, csak reagál a kőolaj és a földgáz iránti folyamatos keresletre, egyszerűen lesöpörték az asztalról. A bíróság egyértelmű álláspontja ugyanis az volt, hogy a Shell által előállított termékek befolyásolják a keresletet.
Bár a Shell jogi képviselői jelezték, hogy fellebbezni fognak az ítélet ellen, nagy kérdés, hogy sikerrel járnak-e. A holland kormány fellebbezését már kétszer utasította el a helyi bíróság egy másik mérföldkőnek számító klímaügyben. Az Egyesült Államokban több tucat olyan per folyik jelenleg is, amelyekben fosszilis üzemanyag-társaságoktól követelnek kártérítést az okozott éghajlati hatások miatt a felperesek, Franciaországban pedig a Total olajvállalat számíthat bírósági eljárásra a Shelléhez igencsak hasonló ügyben, amiben jogi úton kényszerítenék ki tőle, hogy tartsa be a károsanyag-kibocsátás csökkentésére tett ígéreteit.
A Chevron részvényesei kibocsátás-csökkentést szavaztak meg
Alig pár órával a Shell ítélet kihirdetése után felébredtek az amerikai energetikai óriás, a Chevron Corporation részvényesei is, és a cég éves rendes közgyűlésén megszavazták a társaság termékeinek felhasználásával keletkező, (ún. „Scope 3”) kibocsátások csökkentésére irányuló javaslatot. Bár a tervezet nem tartalmazta a konkrét célt, hogy mennyivel kell csökkentenie a cégnek az emissziót, a 61%-os támogatottság egy ilyen kérdésben elsöprőnek számít. Ez jól mutatja azt az olajvállalatok iránti, egyre növekvő befektetői frusztrációt, amelyet az okoz, hogy a cégek nem tesznek eleget az éghajlatváltozás lassításáért és az okozott károk csökkentéséért.
A Chevron az elfogadott javaslattal ígéretet tett az éghajlatváltozást okozó szén-dioxid-kibocsátás visszafogására, de még van hova fejlődniük. A közgyűlés például nem tűzte ki célul, hogy 2050-ig nullára csökkenti a cég kibocsátásait, mint azt több európai olajipari versenytársa tette, és azt is elutasították, hogy a Chevron megvizsgálja, milyen pénzügyi hatásokkal járna a vállalatnak a 2050-es nettó nulla forgatókönyv megvalósulása.
Az Exxon Mobil „kénytelen volt” beemelni a klímaváltozás kérdését működésébe
A legnagyobb pofont azonban az amerikai Exxon Mobil olajtársaság, a Chevron legnagyobb riválisa kapta – a pofon ugyanis onnan jött, ahonnan senki nem számított rá. A társaság vezetése két igazgatói helyet veszített az Engine No. 1 nevű, nemrég alakult fedezeti alapnak köszönhetően a társaság éves rendes közgyűlésén. Az Engine. No. 1 alig 50 millió dolláros részesedéssel rendelkezik egy olyan társaságban, amelynek piaci értéke 250 milliárd dollár. Márpedig minden vállalatnál az igazgatóság dönt a működést meghatározó stratégiáról, és ha a klímavédők kerülnek többségbe egy ilyen vállalati testületben, akkor még az is előfordulhat, hogy tényleg fel kell hagyni a kőolaj és a földgáz kitermelésével.
De ne menjünk ennyire előre. Egyelőre csak annyi történt, hogy a részvényesek elérték az Exxonnál, hogy két olyan taggal bővüljön a vállalat igazgatótanácsa, akikről lehet tudni, hogy foglalkoznak a klímaváltozás kérdésével, és a cégvezetés határozottan ellenezte a kinevezésüket. A beszavazott két új igazgatósági tag messze nem harcos klímaaktivista, hiszen mindketten az olajiparból érkeznek és komoly vezetői múlt van a hátuk mögött. Tavaly decemberben azonban létrehozták az Engine No. 1-t – amely a nevét egy tűzoltóautóról szóló gyerekkönyvről kapta –, és nagyon tudatosan megtervezett, profin kivitelezett kampányt építettek fel. Így alig fél év alatt elérték, hogy az Exxon vállalat vezetésének tiltakozása ellenére két olyan tagot is beszavazzanak az igazgatótanácsba, akik vállaltan a klímaváltozás miatt akarják átalakítani az olajcég működését és üzleti stratégiáját.
Mindez úgy történhetett meg, hogy az Exxon a piaci riválisaihoz képest félvállról vette a klímaváltozást, és nem tettek eleget a zöld átmenet elősegítése érdekében. Miközben számos hagyományos olajtársaság visszafogta a kitermelést, és elkezdett foglalkozni a kibocsátás csökkentésével, legalább a szavak és a stratégiagyártás szintjén, addig az Exxon Mobil semmi ilyet nem tett, éppen ellenkezőleg: megduplázta a fosszilis alapú energiahordozók kitermelésére szánt összeget, miközben a klímaváltozás elleni védekezésre szinte semmit nem költött.
A vezetők nem vették észre, hogy mennyire fontossá vált a klímaváltozás kérdése a befektetőknek, és az ebből fakadó befektetői elégedetlenséget. A kis befektetési alap ezt kihasználva meg tudott győzni több jelentős részvénycsomaggal rendelkező amerikai nyugdíjalapot arról, hogy itt az ideje a változásnak. Persze, az is közrejátszhatott a sikerben, hogy sok befektető eleve dühös volt a cégvezetésre a koronavírus miatt katasztrofálisan rosszul sikerült tavalyi, 22 milliárd dolláros veszteséget termelő év miatt.
A vezérigazgató mindenesetre a közgyűlés után ígéretet tett, hogy a vállalat a klímaváltozással kapcsolatos aggodalmakra a közeli jövőben „megfelelő válaszokat fog adni”. Jó lesz sietniük, hiszen a klímaválság nem vár és nem kopogtat, hanem már itt van velünk. És jó lesz persze, ha a világ többi olajvállalata is odafigyel az eseményekre. A Shell, a Chevron és az Exxon példája azt mutatja, hogy ha a legnagyobb cégeket is egyre inkább kézzel fogható következmények fenyegetik az éghajlatváltozás miatt, akkor előbb-utóbb a többiekre is sor fog kerülni.
Idehaza a legnagyobb kibocsátók, a MOL és a Mátrai Erőmű esetében nem látjuk, hogy a vezetők, illetve utóbbi esetében a tulajdonos magyar állam eljutott volna már addig, hogy meg merje tenni a szükséges, a kibocsátásokra érdemi hatást gyakorló lépéseket. A Mátrai Erőmű bezárását ugyan megígérték, de az erőmű egyik bányájának bővítése továbbra is napirenden van, a szenes kazánok helyére pedig a levegőbe ugyancsak szén-dioxidot pöfögő gázerőművet terveznek.
A jelentős részben pedig ugyancsak állami tulajdonú hazai olajvállalat, a MOL esetében sem látni, hogy mit takarnak a tél végén bejelentett stratégiában fellelhető „zöld” és „fenntartható” szavak. Nem kapcsolódnak ugyanis hozzájuk dátumok és konkrét célok, azaz, hogy mekkora kibocsátáscsökkentést tervez a MOL elérni, mondjuk 2030-ig vagy másmilyen céldátumig. Ezek nélkül azonban az átalakulásra vonatkozó szólamokat pusztán üres ígérgetésként tudjuk csak kezelni. Ennél az éghajlati és ökológiai válság közepén sokkal, de sokkal több kell.