A különböző környezetpusztító emberi tevékenységek már számtalan növény- és állatfaj kipusztulását okozták. Tetteink és azok következménye óriási figyelmeztetés a jövőre nézve: előrevetíti, hogy milyen további fajokat fogunk elveszíteni.

Egy-egy faj kihalása történhet természetes módon is, de legtöbbször sajnos az ember a hibás. A vadászat, a gyarmatosítás, a vadon élő állatok nemzetközi kereskedelme, a mezőgazdaság földéhsége, különösen a mai nagyüzemi mezőgazdaság hatása, valamint a levegőszennyezés és a klímaváltozás mind óriási veszélyt jelentenek az élővilágra. Napjainkban egymillió állat- és növényfaj van a kipusztulás szélén.

Az alábbiakban 18 állatfajt mutatunk be, amely az elmúlt száz évben halt ki, és megnézzük, mi okozta a pusztulásukat. Videónkban pedig idővonalon is jelöltük, hogy melyik évtizedben veszítettük el ezeket a fajokat.

Paradicsompapagáj

A Kelet-Ausztráliában felfedezett paradicsompapagályt 1928 óta nem látták. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listája szerint eltűnését az aszály, a haszonállatok túllegeltetése és a helyi lakosok okozták azzal, hogy kivágták az élőhelyén az eukaliptuszerdőket.

Szicíliai farkas

A Veronai Természettudományi Múzeum tanulmánya szerint a szicíliai farkas vesztét az okozta, hogy rájárt a farmerek jószágaira, akik emiatt kiirtották. A tősgyökeres helyiek szerint azonban az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy a farkasok vadon élő zsákmányállatai a folyamatos természetpusztítás miatt eltűntek a szigetről, így nem maradt nekik más, mint a haszonállatok.

Tasmán tigris, vagy más néven erszényesfarkas

Az európai gyarmatosítók féltek az erszényesfarkastól; azt hitték, hogy meg fogja enni a juhaikat, ezért folyamatosan irtották. Ahogy teltek az évek, a vadászat következtében a tasmán tigris annyira megfogyatkozott, hogy onnantól kezdve a különlegességét már épp a ritkasága adta. Ekkor már azért fogták be őket a vadonból, hogy múzeumokban és állatkertekben mutogathassák. Az utolsó tasmán tigris a Hobart Állatkertben pusztult el 1936-ban.

Kék xerces

A kék xerces lepke a San-Franciscó-i tengerpart homokdűnéi között élt. A tudósok szerint az 1940-es évek elején tűnhetett el az utolsó példány; ez volt az első olyan lepkefaj az Egyesült Államokban, amely a városok terjeszkedése miatt veszítette el az élőhelyét és tűnt el örökre.

Japán oroszlánfóka

A japán oroszlánfókát főként a bőréért, a bajszáért, a szerveiért és a zsírjáért vadászták, de számos példányt fogtak be a cirkuszok számára is. Ehhez adódott hozzá a halászok állandó zaklatása és az is, hogy a katonák valószínűleg puszta szórakozásból célba lőttek rájuk. Mindez a japán oroszlánfóka kihalását okozta. Az utolsó példányokat az 1950-es években látták.

Holdas karmoskenguru

Ezek a kistermetű erszényesek rendkívül gyakoriak voltak Délnyugat- és Közép-Ausztráliában mindaddig, amíg az európai telepesek be nem hurcolták a macskát és rókát, amelyek vadászni kezdtek rájuk. Az élőhelyük nagymértékű pusztítása is hozzájárulhatott ahhoz, hogy 1950-es években a holdas karmoskenguruk kihaltak.

Bubál antilop

Az IUCN szerint a bubál kihalását a hosszú évekig, talán évszázadokig tartó túlzott mértékű vadászat okozta. Az 1950-es évekig ez az antilopfaj Észak-Afrika füves területein élt, de már az ősi egyiptomi sírokban is találtak bubált ábrázoló művészeti alkotásokat.

Szent Ilona-szigeti szitakötő*

Ez az eltűnt szitakötőfaj kizárólag az Atlanti-óceán déli részén található Szent Ilona-szigeten élt. 1963-ban látták az utolsó élő példányát. A kihalása a végzetesnek bizonyuló élőhelypusztítására vezethető vissza, ami már a 16. századi gyarmatosítással elkezdődött. Az emberek által behurcolt invazív fajok, mint például a dél-afrikai karmosbéka, csak tovább rontották a helyzetet.

Molokai gyapjasmadár

Ezt a Hawaii madarat 1963-ban látták utoljára a Kamakou-rezervátumban. A IUCN szerint a 1890-es években még egy rendkívül elterjedt faj volt, a kihalásához az élőhelyeinek rombolása és az ember által behurcolt szúnyogok terjesztette betegségek vezettek.

Guami repülőkutya

A guami repülőkutya végzetét egyrészt a húsáért való vadászat, másrészt az ember által behurcolt barna fakígyó vagy más néven barna mangrovesikló okozta. Ennek a kicsiny gyümölcsevő denevérnek az utolsó példányát vadászok lőtték ki. 1968 óta nem tudni egyetlen hivatalosan megerősített észlelésről sem.

Kaszpi tigris

A kaszpi tigris egyike volt bolygónk legnagyobb macskaféléinek: a hímek testhossza a három métert is elérte. Az utolsó példányt az 1970-es években látták, de a faj hanyatlása már a 19. század vége felé elkezdődött. A megszálló orosz katonák vadásztak rá, az élőhelyeit pedig folyamatosan pusztították, hogy új földeket vonjanak mezőgazdasági termelésbe.

Sziámi harcsa*

Ez a Tahiföldön élő édesvízi harcsaféle az ember építkezési és folyószabályozási mániájának áldozata lett. A Chao Phraya folyón emelt duzzasztógátak és csatornák, a folyó vizének iszonyatos elszennyezése, és a Bangkokot egykor körülvevő vizes területek kiszáradása vezetett a kihalásához. Az utolsó példányokat 1975 és 1977 között látták.

Yunnan-tavi gőte

A Yunnan-tavi gőte kihalásának oka, hogy a Kínában található Kunming tavat, amely az otthona volt, tönkretették, elszennyezték, a partját beépítették és kacsatenyésztő telepeket hoztak létre, valamint egzotikus hal- és békafajokat telepítettek be. Ezzel gyakorlatilag teljesen elpusztították a gőte élőhelyét. Az utolsó vadon élő példányt 1979-ben látták.

Costa Rica-i aranyvarangy

Az édesvízi aranyvarangy a Costa Rica-i köderdők lakója volt. Az IUCN szerint a globális felmelegedés, a fertőző betegségek, és a levegőszennyezés egyaránt szerepet játszottak a kihalásában. Bár régebben egy széles körben elterjedt faj volt, 1989 óta nem láttak egyetlen aranyvarangyot sem.

Gömbölyű sziklacsiga*

A szép formájú kis csigát, aminek nincs hivatalos magyar elnevezése, de talán gömbölyű sziklacsigának lehetne fordítani, az alabamai Coosa folyóban fedezték fel. Az 1990-es években hét duzzasztógátat és vízerőművet telepítettek a folyóra azért, hogy villamos energiát termeljenek általa, ez a beavatkozás azonban teljesen átalakította a folyót. A csigát azóta nem látták benne.

Spanyol kőszáli kecske

A spanyol kőszáli kecske egy igen gyakori faj volt a Pireneusokban. Az elmúlt két évszázadban halt ki a vadászat és az újonnan felbukkanó betegségek miatt, valamint azért, mert más fajokkal kellett megküzdenie az élőhelyekért. Az utolsó spanyol kőszáli kecske egy Celia nevű nőstény volt, amely 2000-ben pusztul el. 2003-ban ugyan még világra jött egy klónozott példány, de rögtön a születése után elpusztult egy tüdejét érintő rendellenességben.

Pinta-szigeti óriásteknős

A pinta-szigeti óriásteknős a galápagosi óriásteknősök legritkább alfaja, melynek utolsó képviselője egy valóságos teknős-világsztár, Magányos George volt. Külön érdekesség, hogy George-ot egy magyar származású csigakutató, Vágvölgyi József látta először, még 1971 decemberében, a Galápagos-szigetekhez tartozó Pintán. A pinta-szigeti teknősök kihalásáért is az ember a felelős. A 19. században a tengerészek vadászták a húsa miatt, majd a 20. században a halászok irtották tovább az egyre fogyatkozó populációt. Az is súlyosbította a helyzetet, hogy betelepítették a szigetre a kecskéket, amelyek pusztították a teknősök élőhelyeit. Magányos George, alfaja utolsó képviselője 2012-ben pusztult el. A pinta-szigeti óriásteknőst ekkor kihaltnak nyilvánították.

Nyugat-afrikai fekete orrszarvú

A nyugat-afrikai fekete orrszarvúaktól 2011-ben vettünk örökre búcsút. Egy amerikai tudományos folyóirat szerint a 20. század elején még körülbelül egymillió fekete rinocérosz népesítette be Afrika szavannáit, amelyek négy alfajhoz tartoztak. 2001-re a létszámuk 2300-ra esett vissza és már csak három alfaj maradt. A 20. század elején divatba jött az afrikai sportvadászat, amely megtizedelte az orrszarvúállományt, később pedig a nagyüzemi mezőgazdaság térnyerése hatott rájuk pusztítóan. Óriási területeket vontak termelésbe vagy építettek be, amelyeken korábban sok más állatfaj mellett orrszavúk is éltek.

*A csillaggal jelölt állatoknak nem találtuk meg a hivatalos magyar nevét, a feltüntetett elnevezést az angol neve alapján adtuk, de szívesen vesszük a segítséget. Ha valaki szakértője egy területnek, mondjuk malakológus, vagy szitakötőkkel foglalkozó kutató, vagy egyszerűen csak szívesen nyomozna, és elküldi nekünk a csillaggal jelölt fajok valamelyikének a hivatalos nevét, azt megköszönjük, és örömmel cseréljük. Segítségképp a kérdéses állatok angol és latin neve:

  • Rotund rocksnail – Leptoxis ligata
  • Siamese flat-barbelled catfish – Platytropius siamensis
  • St. Helena Darter – Sympetrum dilatatum