Klímaváltozás, klímaválság, klímavészhelyzet, klímasztrájk, klíma-klíma-klíma… dől ránk rengeteg csatornán. Mi a helyzet? Van-e klímaváltozás, mi okozza, és milyen hatásokkal számolhatunk? Rövid, általános, részletekbe nem menő gyorstalpaló következik.
A Greenpeace léggömbjével a legrégebbi német szénerőmű, Deuben felett hívja fel a figyelmet a klímaváltozásra.
Van-e klímaváltozás? És ha igen, mi okozza?
Ez egy olyan kérdés, amin már 10 évvel ezelőtt sem kellett vitatkozni. A tudományos vita ugyanis már régen eldőlt; az ellenkezőjét hangoztatók hiába próbálják az ellenkezőjét állítani. Nem egymásnak ellentmondó vélemények ütköznek a kérdésben; az éghajlat változása egyszerűen tény.
Hogy mi a klímaváltozás oka, azon a téren is konszenzus uralkodik: az emberi tevékenység, nevezetesen az üvegházhatású gázok kibocsátása okozza a Föld hőmérsékletének emelkedését. Döntően a fosszilis üzemanyagok (szén, olaj, földgáz) égetéséből származó szén-dioxid járul hozzá az amúgy természetes üvegházhatás növekedéséhez, de további gázok (pl. dinitrogén-oxid, metán, fluorozott szénhidrogének) is jócskán hozzáteszik a magukét.
Ezen gázok döntően emberi tevékenység révén kerülnek a légkörbe. A legnagyobb kibocsátó az energiaipar (főleg a szenes és gázos erőművek), ezen felül a közlekedés (a közúti forgalmon túl beleértve a repülést, a hajózást is), az ipar és a nagyipari mezőgazdaság, állattartás. Emellett a háztartások, szolgáltatások, épületek energiahasználata, illetve az erdők pusztítása tehető felelőssé a drámai mértékű globális hőmérsékletemelkedésért.
Aktivisták békés, szimbolikus akcióval üzenték egy spanyol erőműnél: mihamarabb át kell állnunk 100% megújulókra.
A szén-dioxid szintje a légkörben mára elérte a 415 ppm-et (milliomodrészt). Ez nem tűnik soknak, de az ipari forradalom előtt (a XVIII. század közepe körül, illetve az azt megelőző mintegy 10 ezer évben) 280 ppm volt!
Ráadásul a felmelegedés miatt olyan hatásokról is említést kell tenni, amelyek tovább gyorsítják a hőmérséklet növekedését. Ilyen pl., hogy az olvadó jégsapkák miatt egyre csökken a napsugarakat visszaverő jégtakaró felülete, ezzel a Föld így még több napsugárzást nyel el, mely tovább melegíti a légkört. Az állandó fagy jellemezte égöv (permafroszt) határa egyre északabbra húzódik vissza, a felolvadó talajból metángáz szabadul fel, márpedig a metán 23-szor erősebb üvegházgáz, mint a szén-dioxid.
Mindezek miatt a Föld hőmérséklete mára mintegy 1 fokkal melegebb az ipari forradalom előtti szinthez képest. Ennek már most súlyos következményei vannak, az igazi katasztrófa elkerüléséhez azonban – az ipari forradalom előtti hőmérséklethez viszonyított – 1,5 foknál mindenképp meg kell állítani a felmelegedést, de lehetőleg hamarabb. Ez azt jelenti, hogy alig 10 évünk van, hogy jelentősen visszafogjuk a kibocsátásunkat, különben a légkörben már felhalmozódott üvegházgázok, a tovább növekvő kibocsátások, illetve ezek továbbgyűrűző hatása miatt már késő lesz.
Milyen hatásokkal kell számolnunk a klímaváltozás miatt?
Sokan azzal érvelnek, hogy a Föld történetében korábban is voltak klímaváltozások, az emberi történelem során is. Ez igaz, azonban a légköri szén-dioxid-koncentráció és a hőmérsékletváltozás relatíve stabil volt az emberiség eddigi történelme során a jelenlegi változások gyorsaságához és nagyságához képest. Azaz, azt mondhatjuk, hogy az utolsó jégkorszak után kialakult viszonylagos állandóság tette lehetővé az emberi civilizáció létrejöttét és eddigi fennmaradását. A jelenleg zajló éghajlatváltozással azonban már ismeretlen vizekre evezünk.
Ezért sem mérvadó az, hogy a földtörténet során nagyobb skálán változott az éghajlat. Valóban voltak már olyan időszakok az elmúlt évmilliók alatt, amikor például nem voltak jégsapkái a Földnek, de hogy képesek vagyunk-e alkalmazkodni egy ilyen mértékben megváltozott éghajlathoz, az, az élelmiszer-termesztésünket is beleértve ebbe, az már jobbára szerencsejátéknak tűnik. Valójában nagyon keveset tudunk a jelenlegitől gyökeresen eltérő klimatikus viszonyok adta életfeltételekről.
Igen komoly figyelmeztető jelzések vannak: a felmelegedéssel a jégsapkák elolvadnak, emiatt (és az óceánok hőtágulása miatt) a tengerszint emelkedik, ami a tengerparti területek, milliárdnyi ember életterének víz alá kerülésével fenyeget.
Félig víz alá került „NO NEED TO PANIC”, azaz „Nem kell pánikolni!” feliratot festettek aktivisták a svéd parlament elé, és azt kérték a döntéshozóktól: hirdessenek klímavészhelyzetet.
Csökken a biodiverzitás, a fajok sokfélesége; a földtörténet hatodik kihalási hullámaként beszélnek a kutatók már most is a folyamatról. Az ENSZ jelentése szerint 1 millió fajt fenyegeti a kihalás, a jelenleg nyilvántartott mintegy 5,5 millió faj közül. Nem kell sok képzelőerő annak megértéséhez, milyen mértékben változtatná meg ez az emberiség életkörülményeit, ha a fajok ötöde-hatoda eltűnne a Földről.
A hőmérséklet emelkedésével egyre jellemzőbbé válnak az extrém időjárási események (hőhullámok, aszályok; óriási esőzések, a csapadékeloszlás megváltozása, a csapadékhullás hektikusabbá válása; erdőtüzek; a viharok, hurrikánok gyakoribbá és erőteljesebbé válása), végeredményben a korábbinál sokkal kiszámíthatatlanabb időjárás válik mindennapossá, normálissá – amivel az élet is nehezebben tervezhetővé válik.
Egyes területeken állandóvá válik a vízhiány, amivel sokfelé gyökeresen megváltozik, megszűnik annak a lehetősége, hogy élelmiszert tudjunk termeszteni; de legalábbis erősen korlátossá válik, főleg ahhoz képest, hogy mintegy 7,5 milliárd ember számára kell előállítani ennivalót. Olyan betegségek jelennek meg, amelyek korábban az adott területeken ismeretlenek voltak. Mindezek miatt elkerülhetetlen, hogy emberek nagy tömegei hagyják el élhetetlenné vált lakhelyüket és kezdjeenk elvándorolni oda, ahol még adottak, de legalábbis jobbak az életfeltételek.
Mi várható Magyarországon?
Magyarországnak alapvető érdeke, hogy élen járjon a klímavédelemben. Hazánk, és általában a Kárpát-medence ugyanis az éghajlatváltozás által súlyosabban érintett, fenyegetett területek közé tartozik. Ne vegyük ezt puszta ijesztgetésnek – az, hogy éghajlati körülményeink változnak, magunk is jócskán megtapasztalhattuk az elmúlt években. Gondoljunk például a 2018-as nyári hőhullámra és aszályra, ami következtében a Duna teljes hazai szakaszán többször is megdőltek a valaha mért legalacsonyabb vízállásrekordok. Vagy akár az idei, késő téltől tavasz közepéig tartó langyos, aszályos időszakra, amit egy kifejezetten hűvös, rekordokat is döntő csapadékos május követett. Az ilyen jelenségek egyre többször fognak előfordulni, a hatások pedig tovább fognak súlyosbodni.
Magyarországon a hőmérséklet a világátlag felett emelkedik. Elhúzódó forró időszakokra, hőhullámokra számíthatunk. Ezeket többnyire aszály fogja kísérni, összességében pedig kevesebb, időben jobban elszórva jelentkező csapadék – azaz aszályos időszakok után rövid idő alatt jelentkező, nagymennyiségű eső – fogja jellemezni az éghajlatot. Mindez az élelmiszertermelés csökkenésének veszélyével jár majd. Gyakorivá válik a viharos, zivataros időjárás, akár télen is. Egyre több, korábban csak a trópusokon jellemző betegségek (mint pl. a már megérkezett nyugat-nílusi láz) megjelenésére számíthatunk.
Mi várható?
Miért pont 1,5 fok lenne a határ? Mit jelent, ha nem lépjük át, és mit, ha mégis túlszaladunk rajta? És hol is tartunk most?
A természet nyilván nem a Celsius-skálához igazítja a földi élet feltételeit. A másfél fokos határ, ameddig még legfeljebb hagyhatjuk melegedni a Földet (de jobb lenne hamarabb megállítani), csak egy kényszerűen, mesterségesen megjelölt pont. Erről a pontról jelenlegi tudásunk alapján azt mondhatjuk, hogy alatta még mindig viszonylag kezelhető keretek között maradnak a klímaváltozás következményei, míg fölötte súlyosabb kockázatokkal kell számolni. Korábban 2 fokra tették ezt a határt, az újabb, az klímakutatatókat tömörítő testület, az IPCC tavalyi jelentése alapján ma ezt már 1,5 foknál húzzák meg.
Azt fontos érteni, hogy a határ átlépése nem írható le szakadékszél-effektusként. Azaz nem azt jelenti, mintha a másfél fokkal eljutnánk a szakadék széléhez, majd annak átlépésével onnan egyszerűen lezuhannánk. A klímaváltozás sokkal inkább egy fokozatosan súlyosbodó állapotot jelent, ami már most is katasztrofális következményekkel jár sokfelé és sokféle formában a világon (aszályok, hurrikánok, árvizek, pusztuló élővilág stb.). A hőmérséklet emelkedése ezek egyre gyorsuló ütemű rosszabbodását hozhatja. Ezzel együtt is, nem zárható ki, hogy egy bizonyos pontnál összeomlik a földi ökoszisztéma, de az ehhez “szükséges” hőmérsékletszintet jelenleg nem tudjuk egyértelműen megállapítani.
Határozott éghajlatvédelmi intézkedéseket követelnek aktivisták a német Nederaussem ligniterőmű közelében. A réten egy hőmérő szimbólumot helyeztek el, amelynek higanyoszlopát lángok világítják meg.
Annyi megbecsülhető, hogy míg 1,5 foknál például a korallzátonyoknak “csak” kb. a 90%-a fog kipusztulni, addig 2 foknál már a 100%-uk. Ennek nehezen felbecsülhető mértékű, de minden bizonnyal igen súlyos hatása lenne a tengerek élővilágára, és, hogy ne legyenek illúzióink, végeredményben a mi életfeltételeinket sem hagyná érintetlenül.
Hogy hol tartunk most? Eddig kb. 1 fokot emelkedett a hőmérséklet, és évtizedenként átlagosan 0,1 fokkal növekszik tovább. Ebben persze rengeteg bizonytalanság van. Nem árt észben tartani, hogy a felmelegedés egyre gyorsabbá válhat, különösen, ha tovább folytatódnak, sőt, tovább növekednek a szén-dioxid-kibocsátások.
És ezzel el is jutottunk a lényegi kérdéshez: hőmérséklet önmagában messze nem elég annak megállapításához, mi várhat ránk. A légkör szén-dioxid koncentrációját, sőt pontosabban az összes üvegházhatású gáz szén-dioxid egyenértékben (CO2eq) kifejezett értékét ugyancsak figyelni kell. Csak a szén-dioxid koncentrációja mára elérte a 415 ppm-et, és a kibocsátások növekedésével gyorsulva növekszik – az ütem mára már 3,5 ppm/év felett van. Ha ezt összevetjük azzal, hogy korábban 450 ppm-et (CO2eq) adtak meg, aminél még tartható a 2 fokos felmelegedés, akkor láthatjuk, hogy egyáltalán nem állunk jól.
Ezért kell nagyon sürgősen cselekednünk. Minden bizonnyal senki nem akar többméteres óceánszint-emelkedéssel, korábban virágzó, de sivatagossá váló területekkel, drámaian csökkenő élelmiszer-termelési lehetőségekkel, összeomló ökoszisztémával és mindezek következményeivel szembesülni – márpedig a hőmérséklet elszabadulásával ezek cseppet sem valószerűtlen alternatívák. Ezért kell 2030-ig legalább 55%-kal, és legkésőbb 2050-re nullára csökkenteni a kibocsátásainkat. Ezért nem fogadhatóak el a kifogások, nem mutogathatunk folyton másra, nem várhatunk a drasztikus intézkedések bevezetésével. Meg kell védenünk a még megmaradt élővilágot, biztosítani kell az ökoszisztéma fennmaradását, hiszen az garantálja számunkra is az életfeltételeket.
Egyszerűen felül kell emelkednünk a klímaválság elleni hatékony fellépést eddig hátráltató tényezőkön, és nekilátnunk a kibocsátásaink sürgős és hatékony csökkentésének. Helyi és globális szinten egyaránt. Mindannyiunkra szükség van. A problémát az emberiség hozta létre, úgyhogy nekünk is kell tenni a megoldásért. A saját jól felfogott érdekünkben.