A műanyagszennyezés már a világ legtávolabbi részeit is érinti, és jelen van az emberi testben. Ez kifejezetten problémás a bolygónkra, az élővilágra és egészségünkre nézve, ám a műanyaggyártás mértéke az 1950-es évek óta továbbra is töretlenül emelkedik, ami rendkívül aggasztó. Olyan nagy a baj, hogy minden olyan megoldást kiemelt figyelem kísér, amely azt ígéri, hogy segít megszabadítani bolygónkat a műanyagszennyezéstől. Ezek többsége azonban nem más, mint a probléma terelése, vagyis álmagoldások sora.
A műanyagipar és a legnagyobb szennyezők – ilyenek például az üdítős cégek, de a fosszilis- és petrolkémiai vállalatok is ide tartoznak – gyakran támogatnak olyan megoldásnak álcázott kezdeményezéseket, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy ugyanúgy működjenek tovább, ahogyan eddig is, miközben büntetlenül szennyezik tovább a Földet. Ezekre az álmegoldásokra mutatunk most négy példát – ilyen többek között az újrahasznosítás és a lebomló műanyagok használata is. Utána pedig bemutatjuk azt is, hogy mi lehet a valódi megoldás a műanyagkrízis kezelésére.
1. Újrahasznosítás
A nagy cégek, mint a Coca-Cola, a PepsiCo, a Nestlé és az Unilever évtizedek óta azt hangoztatják, hogy az újrahasznosítással csökkenteni lehet a műanyaghulladék mennyiségét.
A valóság azonban ennél jóval árnyaltabb képet mutat. Hiszen a világon legyártott műanyagoknak csupán 9%-át hasznosítják újra, a maradékot elégetik, elássák, hulladéktelepeken vagy a legrosszabb esetben erdeinkben, óceánjainkban végzik. A háztartásokban összegyűjtött műanyaghulladék újrahasznosítási aránya még az e téren legfejlettebb országokban is gyakran jóval 50% alatt van, és még ennél is kevesebből lesz újra csomagolóanyag. Ráadásul az újrahasznosított műanyag minősége sok esetben rosszabb, ami kevésbé teszi kívánatossá ezek használatát a gyártók számára. Jellemző a downcycling, azaz hogy sokkal alacsonyabb rendű az újrahasznosított műanyag felhasználása. Ilyen például az, amikor útépítésben használják az újrahasznosított műanyagot.
Ha továbbra is jellemzően az újrahasznosításra hagyatkozunk, az a jelenlegi „vedd el-gyártsd le-dobd el” fogyasztási modellt állandósítja , ami pedig még tovább növeli műanyaghulladék mennyiségét. A problémát tehát mégiscsak a gyökerénél kellene kezelni, azaz véget kell vetni a túltermelésnek és a túlfogyasztásnak.
A hagyományos újrahasznosítás mellett létezik a gyakran forradalmi megoldásként emlegetett kémiai újrahasznosítás is. Ez azt jelenti, hogy a műanyagot molekuláris összetevőire bontják, hogy azokból új anyagokat hozzanak létre. A folyamat azonban rendkívül energiaigényes és bonyolult kémiai reakciókra épül, ami aggodalmakat vet fel a módszer környezeti hatásaival kapcsolatban. Ráadásul a kémiai újrahasznosítás során különböző mérgező melléktermékek keletkeznek, és káros környezetszennyező kibocsátásokkal járhat.
A mechanikai és kémiai újrahasznosítás azért sem megoldás, mert a műanyaghulladékot rendkívül nehéz összegyűjteni, gyakorlatilag lehetetlen újrahasznosítás céljából mindent szétválogatni, az újrafeldolgozás folyamata pedig gyakran jelentős környezetkárosítással jár. Az újrahasznosító üzemek környékén jellemző a mikroműanyag-szennyezés, az üzemek szennyvizei és a környező vizek gyakran mikroműanyagokkal vannak tele. Emellett az újrahasznosított műanyagok rendre tartalmaznak szennyező anyagokat, például hormonkárosító biszfenolokat, ftalátokat vagy veszélyes égésgátló anyagokat. Élelmiszerrel érintkező, újrahasznosított műanyagból készült csomagolóanyagokban több vizsgálat is kimutatta ezeket a szennyezőket.
Az újrahasznosítás tehát inkább egy kötelező minimum, de ne ettől várjuk, hogy kivezet minket a műanyagválságból.
2. Szemétszedő akciók
A tengerpartokon, folyókon, erdőkben, parkokban szervezett szemétszedő akciók általában jó szándék által vezérelt kezdeményezések, és rövid távon valóban látványos eredményeket lehet vele elérni. A Greenpeace munkatársai és önkéntesei is gyakran szerveznek ilyen alkalmakat vagy csatlakoznak más szervezetek által tartott szemétszedésekhez.
Az egyik leghíresebb hulladékgyűjtő kezdeményezés a „The Ocean Cleanup” nonprofit szervezet nevéhez köthető. Ők egy olyan technológiát dolgoztak ki, amely többek között a tengeri áramlatok segítségével próbálja összegyűjteni a hulladékot az óceánokból – ez a módszer azonban már eddig is sok kritikát kapott, hiszen így csak a szennyezés tüneteit kezeljük, miközben szemet hunyunk afelett, hogy a cégek továbbra is öntik ránk a műanyaghulladékot. Szintén árulkodó, hogy a szemétszedő akciókat gyakran a szennyezésért leginkább felelős cégek finanszírozzák a saját imidzsük zöldrefestését segíve. A The Ocean Cleanup akciót például a Coca-Cola támogatja.
A műanyaggyártás visszaszorítása nélkül esélytelen, hogy a hulladékgyűjtő programok és szemétszedő akciók felvegyék a versenyt a környezetbe kerülő műanyag mennyiségével. Kétes siker, mikor évente diadalittasan számolnak be a szemétszedési akciók végén arról, hogy egyre több szemetet sikerült összeszedni.
Tengerparti szemétszedés Görögországban – mi történt egy év leforgása alatt?
2018 szeptemberében a Break Free From Plastic nemzetközi márkavizsgálatának részeként önkéntesek a világ 42 országában gyűjtötték a szemetet. Ennek keretében a Greenpeace aktivistái megtisztították a görögországi Evia-szigeten található Charakas strandját. Az önkéntesek 3000 műanyaghulladékról gyűjtöttek adatokat, és egyúttal leleplezték azokat a vállalatokat, ahonnan a címkéjük, csomagolóanyaguk által beazonosítható műanyaghulladék származott. Önkéntesek 2019 áprilisában újra felkeresték a strandot, hogy megfigyeljék, milyen állapotban van. Azt tapasztalták, hogy egy év alatt ismét hatalmas mennyiségű műanyaghulladék halmozódott fel a parton. Mindez azoknak a vállalatoknak köszönhető, amelyek továbbra is egyszer használatos műanyagok tömkelegével árasztják el a piacot.
A szemétgyűjtő események ennek ellenére nem hiábavaló kezdeményezések, nagyon hasznosak lehetnek abban az esetben, ha közben beazonosítjuk a hulladék eredetét, megmutatva ezzel, hogy mely vállalatok járulnak hozzá leginkább a műanyagszennyezéshez. Rendszerszintű változásra van azonban szükség, és ki kell kényszeríteni, hogy a cégek felelősséget vállaljanak a termékeik és csomagolásaik által termelt műanyaghulladékért.
3. Bioműanyagok, lebomló műanyagok
A bioműanyagok olyan műanyagok, amelyek részben vagy egészben biomasszából, például növényekből származnak, vagy biológiailag lebomlónak vannak minősítve, vagy ezek közül mindkettő igaz rájuk. A biológiailag lebomló műanyagok első ránézésre ígéretes megoldásnak látszanak, azonban ezeket sem szabad csodaszerként kezelni.
Bár ezek a műanyagok idővel kisebb darabokra bomolhatnak, ehhez gyakran speciális körülményekre van szükség, például magas hőmérsékletre, magasabb nyomásra és bizonyos mikrobákra, ám ezek a feltételek gyakran nem állnak rendelkezésre. A kutatók azt találták, hogy sok „biológiailag lebomló” műanyag végül mégiscsak hulladéklerakókban vagy az óceánokban végzi, ahol évekig megmaradnak anélkül, hogy jelentősen lebomlanának. Tanulmányok szerint pedig rengeteg nano- és mikroműanyag maradhat utánuk. A biológiailag lebomló műanyagok előállításához ráadásul sok esetben szintén fossziliseket használnak, ami tovább fokozza a klímaválságot. Ezen kívül az ilyen típusú műanyagok többféle szintetikus kockázatos adalékanyagokat is tartalmazhatnak.
A bioműanyagok használata az élelmiszerbiztonságot is veszélyeztetheti, hiszen értékes termőföldeket ádozhatnak fel annak érdekében, hogy a bioműnyagok előállításához szükséges alapanyagot megtermesszék rajtuk. A bioműanyagoknak tehát korántsem semleges az ökológiai lábnyoma.
A hagyományos műanyagok bioalapú megfelelőkkel való helyettesítése azzal a kockázattal jár, hogy elvonják a figyelmet a hulladékcsökkentési törekvésekről, mint egyetlen valós megoldásról. A bioműanyagok végső soron az egyszer használatos, kőolaj alapú műanyagot helyettesítik egy másik egyszer használatos termékkel. Az eldobható kultúra felszámolására a helyes válasz az, ha teljesen visszahozzuk azt a rég bevált rendszert, hogy a kiürült csomagolásokat, mint a palackokat, szatyrokat, dobozokat újrahasználjuk és az újratöltjük.
4. Műanyagevő, műanyagbontó baktériumok, enzimek
Japán tudósok 2001-ben fedezték fel a műanyagevő baktériumokat. Ezt követően sok embernek felcsillant a szeme, hogy megvan a megoldás a műanyagválságra.
Ezeknek a mikrobáknak a környezetbe való bejuttatása azonban jelentős kockázatokat rejt magában. Ha a genetikailag módosított mikrobák kikerülnek a természetbe, annak beláthatatlan következményei lehetnek, felboríthatják az ökológiai egyensúlyt. Ráadásul továbbra is bizonytalan, hogy ezek a baktériumok mennyire hatékonyan bontják le a műanyagot nagy mennyiségben. Lehet, hogy a műanyagfaló baktériumokkal és bizonyos enzimekkel való tesztek ígéretes eredményeket mutattak speciális laboratóriumi körülmények között, ha azonban ezt a kísérletet szabadjára engedjük – például a nyílt óceánba vagy folyóinkba – az már egy teljesen más történet. Nem beszélve arról, hogy ugyancsak eltereli a probléma gyökeréről a figyelmet, ha biológiai „csodaszerekre” kezdünk el támaszkodni az emberiség által megtermelt szemét eltakarításában.
Hogyan győzhetjük mégis le a műanyagkrízist?
Az újrahasznosítás, a hulladékgyűjtési akciók, a bioműanyagok és a műanyagevő baktériumok mind-mind korlátokkal és hátrányokkal rendelkező megoldások, amelyek még inkább alátámasztják, hogy sürgősen paradigmaváltásra van szükség. Csökkenteni kell a műanyag alapanyag gyártást és be kell tiltani a legfeleslegesebb, legszennyezőbb műanyag csomagolásokat. Továbbá fontos, hogy lértejöjjön egy olyan globális műanyagegyezmény, amellyel valóban hatékonyan fel tudunk lépni a hulladékáradat ellen, úgy, hogy előírjuk a legyártott műanyagok mennyiségének drasztikusan csökkentését, és széles körben bevezetjük az újrafelhasználási és újratöltési rendszereket.
Tíz emberből nyolc támogatja a műanyagtermelés csökkentését. A Greenpeace Magyarország megbízásából 2021-ben végzett közvélemény-kutatás szerint pedig a magyarok csaknem kilenctizede (87%) támogatja az újratölthető csomagolások arányának növelését, amely végre érdemben tudná csökkenteni a hulladékhegyek keletkezését. A döntéshozóknak meg kell hallaniuk az emberek szavát.