Március elején vesztett a bíróságon az a kanadai bányavállalat, amely azért perelte be a román államot, mert az nem engedélyezte, hogy a cég cianidos technológiát használó aranybányát építésen az erdélyi Verespatakon. Ezzel lezárult az évtizedek óta húzódó küzdelem, melyben a Greenpeace-nek is nagy szerepe volt, hiszen szövetségeseinkkel közösen éveken át sikeresen akadályoztuk a természetromboló gigaberuházást. Hosszú utat tettünk meg, mire idáig eljutottunk, ám ezzel megmenekült egy egész térség hegyeivel, a történelmi városrésszel, és egy ókori római vár romjaival együtt, és a terület időközben az UNESCO világörökségi listájára is felkerült.
![Verespatak - a zöld sikerhez vezető út Verespatak - a zöld sikerhez vezető út](https://www.greenpeace.org/static/planet4-hungary-stateless/2024/03/d7dabf58-verespatak-–-a-zold-sikerhez-vezeto-ut.jpg)
Romániának nem kell kártérítést fizetnie az ellene pert indító Gabriel Resources cégcsoport számára, amely egy külszíni aranybánya projekt megvalósulásában volt érdekelt Verespatakon. Ez óriási zöld győzelem, amely nem csak a bánya tervezett helyszínéül szolgáló települést és csodaszép környezetét mentette meg a pusztulástól, hanem a tágabb területeket is, hiszen a bányászat során használni kívánt cianid rendkívül veszélyes mind a természetre, mind pedig az emberi egészségre. 2000-ben Erdélyben és Magyarországon is megtapasztalhattuk, hogy milyen pusztítást tud végezni a ciánszennyezés.
A beruházás tervét megelőzően Nagybányán egy szintén cianidos technológiát alkalmazó aranybánya katasztrófája sokkolta a térség lakosságát. 2000 januárjában körülbelül 100 ezer tonna ciánnal szennyezett hulladék ömlött ki az aranybánya tározójából, amely elpusztította a Lápos, a Szamos, a Tisza, a Duna és a Fekete-tenger élővilágának egy részét, és elszennyezte az ivóvízbázisokat még Magyarországon is. Ez az eset rávilágított a bányászati tevékenységek határokon átnyúló hatásaira.
Nem csoda, hogy amikor bejelentették a verespataki cianidos aranybánya beruházás terveit, helyi, országos, magyar és nemzetközi zöld szervezetek azonnal elkezdtek tiltakozni a projekt ellen. Az alábbiakban egy idővonalon bemutatjuk, hogy szövetségeseinkkel összefogva mit tettünk azért, hogy megakadályozzuk a verespataki aranybánya megépülését:
2000
Elindítottuk a „Stop Cián” kampányt
A Nagybányán történt katasztrófát követően márciusban kampányt indítottunk a környezetre veszélyes bányászati gyakorlatok ellen.
![Elindítottuk a „Stop Cián” kampányt](https://www.greenpeace.org/static/planet4-hungary-stateless/2024/03/917c5d49-gp0aha_low_res.jpg)
2002
Elkezdtük a munkát Verespatak megmentéséért
A helyi közösségekkel együtt felvettük a küzdelmet a Gabriel Resources cégcsoport többségi tulajdonában álló Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) tervei ellen, amely cianidos technológiát használó aranybánya építését jelentette be Verespatakon. A cég a nagybányaihoz hasonló veszélyes technológiát használt volna, ám méreteiben sokkal nagyobbra tervezték annál.
Segítettük a helyiek tiltakozását Verespatakon
Más civil szervezetekkel együtt támogattuk a helyi közösségek demonstrációját a verespataki aranybánya ellen, hangsúlyozva, milyen súlyos környezeti hatásai lehetnek a beruházás megvalósulásának.
Országokon átívelő túrát szerveztünk a tiszta vízért
Ősszel több héten át eveztünk a Tisza romániai és magyar szakaszán, hogy felhívjuk a figyelmet a különböző iparágak által okozott vízszennyezésre. A tiszta vízért indult túra Verespatakon ért véget, ahol Greenpeace-aktivisták a helyiekkel együtt tiltakoztak az aranybánya-beruházás ellen.
![2002/10/25 Rosia Montana, Románia Négy ország Greenpeace aktivistái tiltakoznak a "Rosia Montana Gold Mining Corporation" irodája előtt a tervezett hatalmas aranybányászati tevékenység ellen.](https://www.greenpeace.org/static/planet4-hungary-stateless/2024/03/6fea2e5b-image8-1024x680.jpg)
Tiltakozásunkat Bukarestbe is elvittük
Akciót szerveztünk a bukaresti diadalív előtt, hogy kihangosítsuk: környezet- és természetvédelmi szempontból rendkívül kockázatos és káros lehet a verespataki aranybánya megvalósulása.
![Tiltakozásunkat Bukarestbe is elvittük Tiltakozásunkat Bukarestbe is elvittük](https://www.greenpeace.org/static/planet4-hungary-stateless/2024/03/1df4a04e-image3-1024x683.jpg)
2003
Budapesten is felhívtuk a figyelmet: nem akarunk újabb ciánszennyezést
A magyar diplomáciának a verespataki aranybánya ügyében tanúsított passzivitása ellen demonstráltak Greenpeace-aktivisták a Környezetvédelmi Minisztérium előtt. Az aktivisták arcuk egyik felét aranyszínűre festették, másikat pedig csontváz formájúra maszkírozták, hogy így hívják fel a figyelmet a ciánbázisú aranybányászat veszélyeire.
![Budapesten is felhívtuk a figyelmet: nem akarunk újabb ciánszennyezést Budapesten is felhívtuk a figyelmet: nem akarunk újabb ciánszennyezést](https://www.greenpeace.org/static/planet4-hungary-stateless/2024/03/0c4d41b5-image5.jpg)
2004
Aláírásokat gyűjtöttünk a cianidos technológiát használó bányászat ellen
Greenpeace-aktivisták Románia számos városába ellátogattak, ahol felhívták a figyelmet a Verespatakon tervezett bányászati projektre, és aláírásokat gyűjtöttek a cianidos technológiát használó nemesfémbányászat tilalmáért.
![A Greenpeace petíciót szervez a Rosia Montana-i szennyezés problémájának megoldására. Az aláírásokat elküldik a miniszterelnöknek. A Greenpeace petíciót szervez a Rosia Montana-i szennyezés problémájának megoldására. Az aláírásokat elküldik a miniszterelnöknek.](https://www.greenpeace.org/static/planet4-hungary-stateless/2024/03/b7b7754b-image1.jpg)
Kolozsvártól Verespatakig tartó tiltakozó felvonuláson vettünk részt
A verespataki beruházás ellen tiltakozók, köztük a Greenpeace önkéntesei gyalog indultak el Kolozsvárról Verespatakra, hogy útközben felhívják a helyi közösségek figyelmét az aranybányászati beruházás veszélyeire. Az út összesen 7 napig tartott, és a menet azon a napon érkezett meg Verespatakra, amikor elkezdődött Fân Fest környezetvédelmi fesztivál, amelynek a Greenpeace is társszervezője volt.
A bukaresti kormány épületénél tiltakoztunk a bánya engedélyezésének elutasításáért
Greenpeace-aktivisták novemberben a bukaresti kormány épülete előtt tiltakoztak, azt követelve a miniszterelnöktől, hogy ne engedélyezze a verespataki bánya megépítését.
2005
Helyi közösségeket segítettünk, hogy ellenálljanak a bányavállalat nyomásának
A bányavállalat nyomást gyakorolt a helyi lakosokra, hogy feladják birtokaikat Verespatakon. Szakmai tanácsadással és médiakampánnyal segítettük az érintetteket, hogy ellen tudjanak állni a bányavállalat nyomásának.
2006
A Környezetvédelmi Minisztériumnál tiltakoztunk Bukarestben
A bukaresti Környezetvédelmi Minisztérium előtt, egy akció keretében „egy ágyba fektettük” a Gabriel Resources céget és Sulfina Barbu környezetvédelmi minisztert azt követelve a minisztertől, hogy Verespatakot segítse, ne a bányanyitást tervező céget.
Egy négyzetméternyi telket vettünk Verespatakon
A Greenpeace Magyarország Verespatakon szimbolikus nagyságú, 1 négyzetméternyi telket vásárolt, amelyet aztán Magyarország miniszterelnökének adományozott. Ennek célja az volt, hogy felhívjuk a miniszterelnök és a kormány figyelmét: Magyarországnak kulcsszerepe van a döntésben, hogy megépül-e az aranybánya Verespatakon vagy nem.
2010
Greenpeace-aktivisták a Rosia Montana Gold Corporation székháza előtt tiltakoztak
Greenpeace-aktivisták elállták az RMGC bukaresti székházának bejáratát, tiltakozva az aranybánya-beruházás ellen. Az akcióval azt üzenték, hogy a beruházás a vállalatnak jó üzlet, az emberek számára azonban katasztrófa lenne, ha megvalósulna.
A román Környezetvédelmi Minisztérium épülete előtt tiltakoztunk
Greenpeace-aktivisták korabeli viseletbe öltözve a verespataki Alburnus Maior ókori római várát szimbolizáló installációt vittek a környezetvédelmi minisztérium épülete elé. Azt követelték Borbély László környezetvédelmi minisztertől, hogy utasítsa el a Rosia Montana Gold Corporation környezetvédelmi engedély kérelmét, amelyet az aranybánya építéséhez nyújtott be.
2012
Greenpeace-aktivisták elfoglalták a román környezetvédelmi miniszter irodáját
Az év elején Greenpeace-aktivisták Borbély László román környezetvédelmi miniszter irodájában demonstráltak a cianidos technológiát alkalmazó aranybánya ellen. Ugyanebben a hónapban több európai városban demonstrációkat tartottunk a román nagykövetségek előtt a bányaprojekt megállításáért.
2013
Greenpeace-aktivisták aranyat ástak a romániai parlament udvarán
60 Greenpeace-aktivista megszállta a romániai parlamentet decemberben, és egy kijelölt területen jelképes aranyásásba fogtak. Az aktivisták a román kormány törvényjavaslata ellen tiltakoztak, mellyel a döntéshozók megkönnyítették volna a magánvállalatok számára az erőforrások kitermelését.
![Greenpeace-aktivisták aranyat ástak a romániai parlament udvarán Greenpeace-aktivisták aranyat ástak a romániai parlament udvarán](https://www.greenpeace.org/static/planet4-hungary-stateless/2024/03/eab43a52-image4.jpg)
2014
SIKER: a román kormány elutasította a verespataki bányanyitáshoz szükséges törvénytervezetet
Több mint egy évtizedes kitartó kampánymunka eredményeként a román kormány elutasította a cianidos aranybánya megnyitásához szükséges törvénytervezetet, ezzel ellehetetlenítették a beruházás megvalósulását.
2018
Greenpeace-aktivisták tiltakoztak Verespatak UNESCO világörökségi jelölésének ügyében
Leállította a román kormány Verespatak UNESCO világörökségi jelölését annak a pernek az ürügyén, melyben a kanadai Gabriel Resources bányavállalat 4,4 milliárd dollár kártérítést követelt a román államtól a verespataki beruházás meghiúsulása miatt.
![Greenpeace-aktivisták tiltakoztak Verespatak UNESCO világörökségi jelölésének ügyében Greenpeace-aktivisták tiltakoztak Verespatak UNESCO világörökségi jelölésének ügyében](https://www.greenpeace.org/static/planet4-hungary-stateless/2024/03/84ebfa20-image6.jpg)
2021
Greenpeace-aktivisták aranyszobrot állítottak fel a román kormány épülete előtt
A Greenpeace Románia felavatta Florin Cîțu román miniszterelnök aranyszobrát a kormány épülete előtt, Verespatak világörökségi jelölésének akadozása miatt.
![Greenpeace-aktivisták aranyszobrot állítottak fel a román kormány épülete előtt Greenpeace-aktivisták aranyszobrot állítottak fel a román kormány épülete előtt](https://www.greenpeace.org/static/planet4-hungary-stateless/2024/03/f13a5da0-image9.jpg)
2024
Vesztett a bíróságon a kanadai bányavállalat a román állam ellen indított perben
Romániának nem kell kártérítést fizetnie a Gabriel Resources számára, miután a kanadai bányavállalat vesztett a Román állam ellen indított perben. A cégcsoport a meghiúsult verespataki cianidos aranybánya miatt perelte be a román államot. Ezzel végleg fellélegezhet Verespatak.