A talajvesztés (vagy más néven talajerózió) óriási probléma a hegyvidéki erdeinkben. A felhőszakadással járó viharok és heves esőzések, amilyenekből idén nyáron bőven kijutott az Északi-középhegységben, tonnaszám viszi le a talajt az erdőkből. A napjainkban tapasztalható óriási mértékű talajvesztés elsősorban az emberi beavatkozásoknak és a gondatlanságnak is köszönhető.
Erdeink tele vannak általunk okozott talajsebzésekkel: erdészeti feltáró utakkal, mély traktornyomokkal, tarra vágott hegyoldalakkal és a kivonszolt fák okozta talajsérülésekkel. A mély keréknyomok és a vonszolással kimélyített húzásnyomok helyreállítása azonban az erdészeti munkák után az előírások ellenére gyakran nem történik meg.
A heves viharok idején a csapadék ezekben a sebekben, mélyedésekben utat talál magának, összefolyik, és rengeteg talajt visz magával, így a termőréteg elvékonyodik, lepusztul, az erdő legyengül és a megújulása veszélybe kerül, mert a facsemeték a sekély talajon már nem tudnak megerősödni. Ha meg akarjuk őrizni az erdeinket és az erdők rendkívül gazdag élővilágát, akkor sokkal jobban kell gondoskodni a talaj védelméről.
A természeteshez közeli, egészséges erdőkben a hatalmas esőzések kevésbé okoznak eróziós kárt, mert a többszintű növényzet (a felső és alsó lombkoronaszint, a cserjeszint, a gyepszint), továbbá a mohapárnák, a gombafonalak sűrű szövedéke, a vastag avar és humuszréteg, amik szivacsként szívják magukba a vizet hatékonyan megakadályozzák az intenzív lefolyást, a talajt egyben tartják.
A kidőlt holtfák is segítenek, mert van, hogy épp keresztbe fekszenek a folyásiránynak, ha pedig már korhadtak, akkor a puha faanyag is olyan mint egy szivacs, sok vizet tud felszívni és raktározni.
Az erdeink többsége azonban a rossz erdőgazdálkodási gyakorlatok miatt sajnos már nincs olyan állapotban, hogy a villámárvizek ne okozhatnának bennük súlyos károkat. Az erdőkből gyakran rutinszerűen eltávolítják a holtfákat, és az erdőben végzett gépi munkálatok miatt az erdőtalaj pedig számos esetben tele van mély keréknyomokkal, talajbolygatással.
Miért van annyi talajsebzés?
Amikor fát termelnek ki egy területen, akkor az erdőben ún. közelítő utakat, erdészeti utakat vágnak. Ezeken mennek be a speciális fakitermelő gépek, a hatalmas LKT traktorok, amelyek azután kivonszolják a fatörzseket egy nagyobb, stabilabb dózerút szélére. Itt rakják fel őket teherautóra. Ha ezt a munkát például télen nem fagyos, havas talajon, vagy a vegetációs időszak végén száraz talajviszonyok között végzik, akkor addig amíg a faanyag leér, rengeteg talajsérülés, mély talajsebzés keletkezik. A megbolygatott talajt a munkák végeztével helyre kellene állítani, ez azonban sokszor elmarad. Pedig egy kis odafigyeléssel jelentősen csökkenteni lehetne az eróziót – és kellene is, mert az erdőtalaj védelmére az erdészeket törvény is kötelezi, ennek előírásait az erdőtörvényben rögzítették. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy az erdőgazdálkodók sok esetben ezt egyáltalán nem tartják be és ennek hazánkban semmiféle következménye nincs, nem követi a lehetséges büntetés.
Kis odafigyeléssel jelentősen csökkenteni lehetne az eróziót
Az utakról a munka végeztével el kellene tüntetni a mély keréknyomokat és ahová szükséges, oda a vizek átvezetésére alkalmas ún. surrantókat kell vágni, kialakítani. Ezek azok a keskeny, keresztirányú árkok, amelyekkel gyakran a kirándulók is találkozhatnak az erdei utakon. Az a szerepük, hogy visszavezessék az esővizet az út túloldalán az erdőbe, sőt, van ahol kisebb mélyedéseket, tavacskákat, értékes vizes élőhelyeket is létre lehet hozni az ilyen vízelvezetők segítségével.
Keskenyebb völgyekben vagy patakmedrekben rőzsefonatokkal és más természetes anyagokból készült gátakkal, vagy holtfák bent hagyásával is hatékonyan lassítani lehet a víz lefolyását. A megoldások tehát megvannak és jól ismertek, csak nem használják őket rutinszerűen – munka után legtöbbször „nem tesznek rendet” maguk után az erdőgazdálkodók.
Az erdőgazdálkodás mellett a túltartott vadállomány is nagyban hozzájárul a talajerózióhoz. Például azokon a területeken, ahol minden nap százával járnak a vadászati érdekből betelepített, nem őshonos muflonok, és legelik, tapossák a hegyoldalt, védtelenné válik a felszín és a víz akár alapkőzetig is lemoshatja a talajt.
A vadak ennyire le tudják csupaszítani a felszínt, ahogy ezen a vadjárta véderdőben készült fotón is látható.
Erdőgazdálkodás: örökerdő vs. vágásos üzemmód
Az is fontos a talajvédelem szempontjából, hogy milyen üzemmódban művelik az erdőket a hegyvidékeinken. A gazdálkodás alatt álló erdőkben nemcsak az élővilág, hanem a talaj védelme érdekében is alapvető lenne a folyamatos erdőborítást biztosító örökerdő üzemmód alkalmazása, a hazánkban ma még általánosan elterjedt vágásos gazdálkodással szemben. Ha egy hegyvidéki erdőben közvetlenül a végvágás (ami pont úgy néz ki, mint a tarvágás) után a kiszáradt, összevágott, nyers talajfelszínre érkezik nagy mennyiségű, intenzív csapadék, akkor az elvékonyítja vagy szinte teljesen le is moshatja a termőréteget, hisz még nem volt idő arra, hogy kisarjadjanak a növények, amelyek megvédhetnék valamennyire a talajt.
Ahol az erdőt természetközelibb módszerekkel kezelik, például a vágásos gazdálkodáson belül szálaló vágással vagy a folyamatos erdőborítást biztosító, ún. készletgondozó használattal termelik ki a fát, a fatörzsek vonszolása ott is felsértheti a talajt, de legalább nem válik védtelenné több hektáron egyszerre, mint amikor egy területen az összes fát kivágják. Ráadásul ilyen helyeken gyakran már nem vonszolással, hanem gumikerekű kiszállító járművel viszik ki a fatörzseket, olyannal, ami felpakolja magára a rakományt és anélkül hozza ki, hogy több száz méteren át vonszolná maga után a fát. Persze ez is hagyhat maga után mély keréknyomot, de még mindig kíméletesebb megoldás, pláne, ha a talajsebzést helyreállítják.
A termőréteg lemosódásával a teljes erdei élővilág alapja vész el, mivel a talaj az a réteg, ami képes ellátni a növényeket vízzel és tápanyagokkal, és maga is elképesztően gazdag élővilágot tartalmaz. Egyetlen gramm talajban kb. 1 milliárd élőlény található, azaz egy marék erdőtalajnak több lakója van, mint amennyi ember él a Földön. Ha a hegyvidéki erdőterülekről lemosódik a talaj, akkor ott emberi léptékkel nézve belátható időn belül nem lesz már újra erdő, a természetes talajképződéshez ugyanis évezredek kellenek.
Klímaváltozás, felgyorsult vízkörforgás, villámárvizek
Az idei nyáron többször is volt akkora villámárvíz, amely településeket is veszélyeztetett, pincéket, utcákat, házakat öntött el a víz, például a Mátrában. Gyöngyössolymos térségében augusztus elején több mint 140 mm eső esett pár napon belül, ami két és fél havi mennyiségnek felel meg. Persze egyetlen kiemelkedően csapadékos nyár alapján nem lehetne messzemenő következtetéseket levonni. Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) 2021-es jelentése azonban arra figyelmeztet, hogy ez a jelenség egyáltalán nem egyedi, sőt rendszeresebbé válnak a viharok és kiegyensúlyozatlanabbá az évi csapadékeloszlás.
A melegedés hatására ugyanis a vízkörforgás is felgyorsul, aminek következtében egyre szélsőségesebbé válik a csapadékeloszlás szerte a világban. Vagyis a felmelegedés ráerősít bizonyos meglévő természeti veszélyekre, például az esőzések hevesebbek lesznek – így gyakrabban okoznak (villám)áradásokat –, a hőhullámok és aszályos időszakok pedig hosszabbak, intenzívebbek és gyakoribbak. Az IPCC jelentése arra figyelmeztet, hogy már nincs idő kifogásokra. Azonnal cselekedni kell, ha el akarjuk kerülni a klíma- és ökológiai katasztrófát.
A vadvilág utolsó menedéke Európában
Európában a Kárpátok erdeinek, amelyhez a mi Északi-középhegységünk is tartozik, kulcsfontosságú szerepe van a klímavédelemben, ráadásul évszázadok óta ez a vadvilág egyik legkiterjedtebb menedéke a kontinensünkön: medvék, farkasok, hiúzok, bölények, baglyok és harkályok otthona. Ennek ellenére a Kárpátok erdeit elképesztő ütemben pusztítják: nagyjából öt futballpályányi területet vágnak ki minden egyes órában. Csak az elmúlt két évtizedben a Kárpátok értékes erdeinek 7,4%-át elvesztettük. Ennek fő oka az intenzív, vágásos fakitermelés és az a rövidlátó, kizsákmányoló szemlélet, amellyel erdeinket kezelik. Emiatt sokszor az erdők nagyon sérülékennyé, kiszolgáltatottá válnak az olyan természeti jelenségekkel szemben, mint amilyen az erős szél, a heves esőzések vagy a különböző rovarok inváziója.
Szigorúbb védelmet az erdőknek!
Ahhoz, hogy megállíthassuk ezt a pusztítást sokkal szigorúbb, az erdőt, mint élőhelyet védő szabályozásra van szükség, beleértve ebbe az erdőtalaj védelmét is. Késlekedés nélkül a természetes folyamatokra építő, folyamatos erdőborítást fenntartó erdőgazdálkodásnak le kell váltania az intenzív vágásos gazdálkodást. Az erdei élővilág sokféleségének megóvását szolgáló érintetlen területek hálózatát kell kijelölni szerte a Kárpátokban, a jelenleg már meglévő, ilyen célt is szolgáló véderdőkön kívül. Azt akarjuk elérni, hogy a Kárpátok még érintetlen öreg erdeiben egyáltalán ne lehessen új erdészeti utakat létesíteni, amelyek a fakitermelést szolgálnák. Segíts, hogy elérjük a döntéshozóknál, hogy megvédjék – és ne csak papíron, hanem a valóságban is – a Kárpátok erdeit, amíg még lehet.
Védjük meg a Kárpátok erdeit, Európa vadvilágának utolsó menedékét. Állj ki azért, hogy betiltsák a felelőtlen fakitermelést és az új erdészeti utak létesítését a Kárpátok erdeiben!
Köszönjük a cikkhez nyújtott segítséget Frank Tamás erdőökológusnak.